Reykjavík szívében, egy hatalmas csarnokban tart hétvégente nyitva a Piac. Kapható itt bakelit a 70es évekböl, évtizeddekkel ezelötti vietnámi irodalom, ruhák és rengeteg élelmiszer is [föleg halak és rákok]. Rohasztott cápahússal [izlandiul: hákarl] is itt találkoztam elöször, még 2005 öszén. Kicsi müanyag dobozokban, kockára vágva árulják:
A pult mögött álló eladó nyújtogatott felénk egy ilyen cápahússal teli dobozkát, hogy megkóstoljuk. Megvallom öszintén, én rosszul lettem, miután megszagoltam, pedig életemben már nagyon sok szörnyüséget magamba tömtem. A cápák kiválasztó szervrendszere elég fejletlen, a vizeletét a kültakarón keresztül adja le, ezért a húsa erötelejsen büzlik az ammónia orrfacsaró szagától. [Értsd: cápahúst enni olyan, mintha a szádba vizeltek volna, söt, talán rosszabb, mert folyadékot könnyebb lenyelni] Külföldieknek gyakran mesélik, hogy nem a cápák felépítése okozza ezt az ízt, hanem emberi vizelet.
A rohasztásról meg annyit, hogy az izlandiak a sanyarú körülmények között néhány évszázad alatt kidolgozták a legmegfelelöbb tartósítási módszereket. Ez föleg a szárítást és a sózást fedte, de nem ritkán az is elöfordult, hogy valamit a föld alatt raktároztak el, és bizony idövel oszlásnak indultak ott a dolgok. :)
A cápapálinka létezése felöl koenig érdeklödött az izlandi terményekröl szóló bejegyzésnél. A választ két alaptétellel kezdeném:
tényleg nekiálltak cápából pálinkát fözni, mondván az egész csak cukor kérdése. De nem az. Az izlandiaknak is megvan a nemzeti italuk, a Brennivín [jelentése: égetett bor]. Krumplipüréböl készül, és ízének [az alkohol után] a legmeghatározóbb komponense a kömény.
A két történet szálai itt érnek össze, ugyanis ezt az égetett szeszt a cápahús elfogyasztása után isszák, hogy markáns izével elnyomja a rohadó ammóniás hús büzét, így okot adva a cápapálinkráról szóló szóbeszédek terjedésére.
A kommentekben feltett összes kérdésre elöbb-utóbb megpróbálunk választ adni.
Kapcsolódó linkek:
A rohasztásról meg annyit, hogy az izlandiak a sanyarú körülmények között néhány évszázad alatt kidolgozták a legmegfelelöbb tartósítási módszereket. Ez föleg a szárítást és a sózást fedte, de nem ritkán az is elöfordult, hogy valamit a föld alatt raktároztak el, és bizony idövel oszlásnak indultak ott a dolgok. :)
A cápapálinka létezése felöl koenig érdeklödött az izlandi terményekröl szóló bejegyzésnél. A választ két alaptétellel kezdeném:
- Ahol fehér ember él, ott szeszt is föznek.
- Minden szerves anyagból lehet pálinkát fözni.
tényleg nekiálltak cápából pálinkát fözni, mondván az egész csak cukor kérdése. De nem az. Az izlandiaknak is megvan a nemzeti italuk, a Brennivín [jelentése: égetett bor]. Krumplipüréböl készül, és ízének [az alkohol után] a legmeghatározóbb komponense a kömény. A két történet szálai itt érnek össze, ugyanis ezt az égetett szeszt a cápahús elfogyasztása után isszák, hogy markáns izével elnyomja a rohadó ammóniás hús büzét, így okot adva a cápapálinkráról szóló szóbeszédek terjedésére.
A kommentekben feltett összes kérdésre elöbb-utóbb megpróbálunk választ adni.
Kapcsolódó linkek:
Utolsó kommentek